Ázsia, új év és tele tervekkel
Üdv újra itt!
Sok minden már nem a régi. Én sem vagyok az és a körülmények sem. Távol vagyok, nagyon távol; Kínában, Szecsuan tartományban. Miért pont itt? Arról picit később.
Csak remélni tudom, a hosszú hónapok óta nem vesztettem el azért mindenkit és lesz értelme megírni például a mai bejegyzésemet is.
Egy blognak elméletileg folyamatosnak kellene lennie, hogy megmaradhasson a közösség akik követik az írásaimat. Nos, nekem ez nem volt annyira egyszerű. Folytatni egy receptekről szóló blogot jelenleg képtelenség. Csak fotózzak ételeket amíg utazom? Á, az nem az igazi, nekem tudnom kell hogyan készülnek. A legaggasztóbb pedig, vajon elvesztettem az olvasói táboromat időközben? Elég valószínű.
Féltem elkezdeni újra a blogot ennyi kihagyott idő után, de jelenleg azt hiszem valami olyanról tudok írni az elkövetkező hónapokban, ami megér egy próbát és nem kell félnem, hogy elég izgalmasnak találjátok-e, mert ezt garantálhatom.Kína
Az ok nagyon egyszerű, tavaly szeptemberben egy tanulmányi ösztöndíj keretén belül kiköltöztem Csengtuba, Szecsuan tartomány fővárosába, hogy itt tanulhassak egy évet. Szecsuan számomra egy álom volt, mert nem csak a területi adottságok, de a világszerte híres ételeik is elég erős indok volt, hogy egy itteni egyetemre jelentkezzek. Nem volt egyszerű mindent magam mögött hagyni és felszállni arra a bizonyos repülőgépre, ez tény, de megérte kilépnem a komfort zónámból és élni a lehetőséggel, ez már biztos. A tanulmányaim szempontjából pedig elengedhetetlen volt igazából, hogy legalább egyszer, de kint tanuljak Kínában.
Már 4 hónap telt el azóta és elképzelésem sincs, hirtelen mivel is kezdhetném az írást. Nem mondom, hogy a kezdeti időszak könnyű volt, de minden perce megérte és megéri azóta is. Iszonyú jókat ettem, új barátságok születtek, elképesztő helyeken jártam - még csak most kezdődik igazán - és továbbra sem tudok betelni a gondolattal, hogy milyen emlékeket is fogok még szerezni a visszamaradó hónapok alatt.
Miért is épp most kezdem el újra írni a blogot?
Amiért végül úgy döntöttem, hogy itt az idő folytatni, az igazából a téli szünet és az azzal érkező rengeteg szabadidő amit utazással tölthetek majd. Pár nap és egy hátizsákkal a vállamon neki vágok Vietnámnak (Majd ,,A végtelenbe és tovább!"). Emlékszem elmúlt években sorra néztem a videókat az országról és álmodoztam, hogy majd talán egyszer sikerül oda is eljutni és tapasztalni mindazt, amit eddig csak internetről láthattam. Ahogy ezeket a sorokat is írom, hirtelen félre pillantottam a hátizsákomra és elmosolyodtam a gondolattól. Csak csóválom a fejem és próbálom elhinni, sikerült...
Mit ígérhetek?
Változatosságot. Mivel sosem voltam híve a nagyon turistáskodó, előre beosztott idejű utazásoknak, így rengeteg olyan helyzetbe, helyre kerültem ami nem feltétlen volt belekalkulálva az utamba, de annál inkább élveztem ezt a időnkénti kiszámíthatatlan sodródást. Ebben szerintem továbbra is lesz részem bőven, mert igyekszem felvenni többnyire a helyiek életritmusát. És természetesen az étkezési szokásaikat! Street food. A mindenem! A legjobbakat eddig Kínában is az utcai árusoknál ettem. Néha kicsit furcsa állagú és kilométerekről is érezni a szagát, de hát ha a helyiek is szeretik, megér egy próbát.
Amiért viszont előre is bocsánat, hogy sajnos egyelőre csak mobilról fogom tudni a bejegyzéseket írni és szerkeszteni, így a hibákért, elcsúszott sorokért és bekezdésekért, valamint a telefonnal készített képekért elnézést! Február végéig sajnos nem lesz hova feltölteni a fotókat vagy miről normálisan írni a blogot.
Szeretném, ha csak olvasva is, de beleláthatnátok ti is ebbe a változatos világba, amit Ázsia tud nyújtani. Ámulatba ejtő kultúrák, nyüzsgő utcai élet és olyan helyek, melyekről csak álmodni tud az ember.
Fogadjátok továbbra is sok szeretettel az írásaimat!
Réka